Füstös fuvar

Szapora szikrák színezték az illatos, apróra szabdalt dohánylevél gyülekezetet a faragott pipa szorító melegségében. Az izzó parázs nem látott kiutat a szorításból, s elszánt elkeseredésében meglovagolta a pipa szárán át távozó fehér, meleg, sűrű füstöt... A semmit sem sejtő füst melankóliáját megzavarta a parázs melegsége első ízben. De ahogy a füst elhagyta a pipa szárát s berobbant a mohó szívást szabályozó szájüregbe, a parazsunk melegsége kezdte otthonosan érezni magát. Csak elvi kérdésnek tartotta az aromás pipából menekülve, hogy hogyan tovább? Döntésének helyességét csak erősítette a tüdő fele áramló örvény határozottsága. Bejutván a mellkast kitöltő szerv korlátolt térfogatába, a gomolygó füst társaságában az izzó parázs irtó hitványul érezte magát... A sötétséget, a szűk teret, a száraz levegőt még el tudta volna tűrni valahogy, de az hogy zsákutcába torkollt a kalandja, ez teljes mértékben felháborította. Élénk fantáziája, lázadó álma, lüktető vágya teljesen hiábavalónak bizonyult. Hitvány csalódottságát csak tetőzni tudta a beinduló kilégzési folyamat... Izzani akarok! - bömbölte némán s kapaszkodni probálkozott az utolsó remény tövisdús peremén. Nem távozok, nem.. Még nem! - gondolta s összeszedvén minden akaraterejét, behunyta a szemét s maga elé képzelte a végállomást, ahol izzani szeretne örökké... akárcsak egy pillanatra is... újra meg újra... mikor kedve tartja, mikor másnak a kedve tartja, nem számít... csak izzani akarok!- ismételte határozottan...

A szem kinyílt, a füst távozott... csend honolt a parazsunk gondolataiban... megnyugvás. Mert rájött a relytélyre... Izzani sötétben is lehet, nemes némaságban, egymagunkban... csak levegőt kell venni hozzá!

Koncz János elmúlt 89 éves...

A helyi lap szépen s pontosan tudósított erről az eseményről. S akkor én most minek is szólok hozzá, nemde? Jogos a kérdés, persze... Csakhogy, ez a megtört növésű Jani bácsi, ...igen én így szoktam szólítani e hetykén lépkedő, sétapálcás úriembert, kinek arcán spontán hanyagsággal szétfut a mosoly köszönésemkor... Szóval, Jani bácsi meghívót adott nekem erre a megnyitóra. De nem is akárhogyan, kérem. Már jóval a kiállítás előtt, egy csütörtöki délutánon lendületesen felsétált a várban levő fotógalériába, ahol a fotóklub rendszeresen ülésezik. Egyenesen felém jött, s míg komótosan átbotladozott az előttem lévő embereken, volt időm szemrevételezni a kezében szorongatott fehér borítékot, amelyből semmi sem körvonalazódott ki, leszámítva a gesztus fontosságát!

- Úgy vigyázz, hogy lesz tortám is! - mondta ő büszkén, miután átvettem a borítékot s tartalmáról illetően is okultam. - Nem is akármilyen, jól tudd meg, hanem... finom lesz! Érted? - s a szemében csillogó fényt csak a huncut kacsintása törte meg.
- Jani bácsi, - s máris kezdtem a kobakomban, a meghívón feltüntetett dátumon levő programomat átszervezni, - ha torta lesz, s méghozzá finom is, akkor bíz’ isten, még muszájból sem akaródzok kimaradni! S hogy nyomatékot adjak szavaimnak, férfias lendülettel vettem kézbe erezett kezét s adagolt szorítás mellett kezet ráztam Jani bácsival...

A megnyitóról icipicit megkéstem, s a sok lábon álló mellett egymagamban néztem végig a falra függesztett fotókat. Te jó ég, gondoltam magamban, én megérem ezt a kort? S ha igen, lesz még fizikai s lelki erőm megnyomni a fényképezőgép gombját? Szóval csak úgy, hétköznapiasan csodálni tudom ezt a Jani bácsit, aki, mire ábrandozásomból észbe kaphattam volna, lekapott a nyakában lógó filmes géppel...
- Emlék! - mondta lelkesen nekem s ismét felbukkant bal szeme sarkában a huncut kacsintás, - s mindjárt itt a torta, érted?
- Ne aggódjon, Jani bácsi, - feleltem komoly ábrázattal, - én rendesen fel vagyok készülve!
- Ez már beszéd!
Sarokba ülve végig kísértem tekintetemmel e mozgékony úriembert, ahogy fogadja az ismerősöket s azok gratulációját, alázatosan. Mert Jani bácsiban szépen megfér a huncut kacsintás, a fiatalos lélek, a 89 év pillanatjai meg az alázat, meg biza’. Én nem erősen dicsekedhetek semmivel, csak azt említeném meg mentségemre, hogy bennem is szépen megfért a szelet torta. Elnézést, rosszul mondtam, pontosítok... mert ez fontos, őszintén az... Bennem is szépen megfért a finom szelet torta! Meg biza’!

ME ... ALIVE ...

Ronnie James DIO - Not Anymore... R.I.P.!

CULORI COLORATE

... am fost acuzat de pesimism, deprimare, respectiv afecțiuni oculare, că postez numai cadre alb-negre, sumbre, desaturate în ultima vreme... Bine, na! am zis eu în gând, hai să pun și o pată de culoare aici, să nu zică acuzatorul meu că am luat-o razna... În fond, culoare exista peste tot, doar că de multe ori pot distrage atenția de la esența problemei... Oricum sunt într-o fază în care inspirația își cam bate joc de mine, iar când dau nas în nas cu ea, timpul îmi fuge de sub picioare... Curând se vor schimba multe, promit! De ce mă tem e că... v-a trebui să mă schimb și eu... mereu și mereu!

Bátor pingvinek - BACKSTAGE

ARIEL bábszínház. Ide jártam én amióta ünnepélyesen felavattak büszke társbeszéd kíséretében hazám sólyomjának... S ide hoztak késobb is, mikor a piros háromszögű műselymet, melynek szegélyét a nemzeti lobogó színeivel díszítették, egy transzparens gyürűvel nyakam köré illesztve hordtam és padtársam izzadt kezét fogva, a gázzal müködtetett Ikarusz hátsó ülésein élveztem az ingyen fuvart... Színes fények gyúltak ki a tömeges tapsolásunk eredményeként s mi kapaszkodtunk a kopottasan díszelgő kárpitos székünk mogorva karfájában s vártuk izgalmasan az előadás elkezdését...
Ezekkel a gondolatokkal tértem vissza sok év után és majdnem ugyanolyan izgalommal, mert végre betekintést nyerhetek, mi van a színpad mögött, hogyan kelnek életre a merev bábok sorozatban a lelkes bábszíneszek kezei között... Persze felnött szemmel, ami ott, a színpad mögött zajlik, nem nagy durranás, legyünk egy pillanatra komolyak... de... mégiscsak... maradjunk meg egy kicsit nosztalgiázó pionírnak és próbaljuk élvezni az előadást... nem is.. az élő adást a gödörből... mert ami ott folyik, az nem gyerekjáték, de nem ám!