Thoughts and Glances

Indeed.

FACITY - 30 !

... defapt 29, că un chip, mai exact a Denisei a apărut de 2 ori... Mea culpa! Sper că voi rezista până la numărul magic de 100! Continui să caut chipuri și după cum se vede, fac și poze în culori, da? În caz că cineva mai are dubii...
Cât despre acest proiect FACITY la baza căreia stă FACE + CITY... am motivele mele pentru care m-am băgat. Tu ai avea vreun motiv să te pozez pentru FACITY?

Brassaï - egy kiállítás margójára...

... mellékelem a fotókat. Semmi látványosság. Ismét fekete-fehérben... Mert most így jön. Egyáltalán örvendek, hogy jön... Mert valaminek mindig jönnie kell... amúgy semmi bajom a jövésekkel. A menésekkel annál több. Menni kéne... dehogyis kéne.. Kell! Na de épp ez a bökkenő... Merre??? Mert amikor az ember csak fekete-fehérben nézi a világot, a mosoly is csak egy szürke folt, a könny sem más mint szürke csillanás... De... na jó! Igérem hogy megpróbálok holnaptól színesben álmodni... Talán segít... Talán! Csak merészeljek...

HAHOTA I. rész...

Művelődéssel kezdtem az évet. Arthur fiammal elmentünk hahotázni. A HAHOTÁBA. Lekötött minket a kétorás műsor, mely jelenetei között Dancs Annamari lazította, tapsoltatta s énekelgette meg a közönséget, ki idejében gondoskodott a helyjegy beszerzéséről. Igazából nem az előadásról akarok most említést tenni. Hanem a közönségről. Nem, nem akarok senkit sem rágalommal illetni, sem szemrehányást tenni a visszamaradó szemétért, hanem szükszavúan ecsetelni milyen csodás egy fenomén közönségnek lenni.
Az ember bejön, felmutatja magabiztosan a jegyet, ruhatárnál gondoskodnak melegebb gúnyáiról, besétál a terembe, helyét foglalja szó nékül, s míg felkérik illedelmesen hogy csak az előadás végén kapcsolja vissza a mobiltelefonját, van ideje alaposan végignézni a termen, leolvasni miket is írtak ki azokra a felfüggesztett, információkat hordozó, nagyméretű műanyag reklámfelületekre, melyeket ma már köznyelven banner-nek titulálunk. Szóval, terem fürkészés közben imitt-amott ismerősöket is fellelhet a néző, mosolyogva bologat az ember a lazítást s nevetést kívánó nézőtársának, s arcán kielégült állapota elmélyült ráncokba borul...
Egyszer csak észbekap a néző, hamar halkítja mobilját, mert a fenyek is elhalkultak, rögtön berobban a reflektorfény a széles szinpadra s indul a műsor... Innen már megy minden magától... jelenet, nevetés, taps... énekelés, táncolás, taps... A két órát meghaladó műsor hamar elszáll... A néző hasizma elégtétellel nyugtázza a kiruccanást, míg agya mohón probálja a legtöbb poént visszatartani, ruhatárban egy kis műanyag darabért, melyen vagy páros vagy páratlan szám díszeleg, visszakapja melegebb gúnyáját s a kinti havazásban hazafelé sétál...
Mondom csodás egy fenomén közönségnek lenni... S az érem csak egyik oldalát látni. Persze, megértem, na. Hisz azért fizetett, nem? Este 7-től 9:30-ig előadás... S ez így igaz! Mert ha belát a szinpad mögé attól nem lesz jobb a hahotázás, nem biza! Na de, én mégis merészelem megmutatni, hogy a műsorest előkészületében is, s utókészületében is van műsor! Csak a néző hiányzik... igen, hiányzik, mert itt is ki lehet érdemelni a tapsot, az biztos!