Művelődéssel kezdtem az évet. Arthur fiammal elmentünk hahotázni. A HAHOTÁBA. Lekötött minket a kétorás műsor, mely jelenetei között Dancs Annamari lazította, tapsoltatta s énekelgette meg a közönséget, ki idejében gondoskodott a helyjegy beszerzéséről. Igazából nem az előadásról akarok most említést tenni. Hanem a közönségről. Nem, nem akarok senkit sem rágalommal illetni, sem szemrehányást tenni a visszamaradó szemétért, hanem szükszavúan ecsetelni milyen csodás egy fenomén közönségnek lenni.
Az ember bejön, felmutatja magabiztosan a jegyet, ruhatárnál gondoskodnak melegebb gúnyáiról, besétál a terembe, helyét foglalja szó nékül, s míg felkérik illedelmesen hogy csak az előadás végén kapcsolja vissza a mobiltelefonját, van ideje alaposan végignézni a termen, leolvasni miket is írtak ki azokra a felfüggesztett, információkat hordozó, nagyméretű műanyag reklámfelületekre, melyeket ma már köznyelven banner-nek titulálunk. Szóval, terem fürkészés közben imitt-amott ismerősöket is fellelhet a néző, mosolyogva bologat az ember a lazítást s nevetést kívánó nézőtársának, s arcán kielégült állapota elmélyült ráncokba borul...
Egyszer csak észbekap a néző, hamar halkítja mobilját, mert a fenyek is elhalkultak, rögtön berobban a reflektorfény a széles szinpadra s indul a műsor... Innen már megy minden magától... jelenet, nevetés, taps... énekelés, táncolás, taps... A két órát meghaladó műsor hamar elszáll... A néző hasizma elégtétellel nyugtázza a kiruccanást, míg agya mohón probálja a legtöbb poént visszatartani, ruhatárban egy kis műanyag darabért, melyen vagy páros vagy páratlan szám díszeleg, visszakapja melegebb gúnyáját s a kinti havazásban hazafelé sétál...
Mondom csodás egy fenomén közönségnek lenni... S az érem csak egyik oldalát látni. Persze, megértem, na. Hisz azért fizetett, nem? Este 7-től 9:30-ig előadás... S ez így igaz! Mert ha belát a szinpad mögé attól nem lesz jobb a hahotázás, nem biza! Na de, én mégis merészelem megmutatni, hogy a műsorest előkészületében is, s utókészületében is van műsor! Csak a néző hiányzik... igen, hiányzik, mert itt is ki lehet érdemelni a tapsot, az biztos!
Az ember bejön, felmutatja magabiztosan a jegyet, ruhatárnál gondoskodnak melegebb gúnyáiról, besétál a terembe, helyét foglalja szó nékül, s míg felkérik illedelmesen hogy csak az előadás végén kapcsolja vissza a mobiltelefonját, van ideje alaposan végignézni a termen, leolvasni miket is írtak ki azokra a felfüggesztett, információkat hordozó, nagyméretű műanyag reklámfelületekre, melyeket ma már köznyelven banner-nek titulálunk. Szóval, terem fürkészés közben imitt-amott ismerősöket is fellelhet a néző, mosolyogva bologat az ember a lazítást s nevetést kívánó nézőtársának, s arcán kielégült állapota elmélyült ráncokba borul...
Egyszer csak észbekap a néző, hamar halkítja mobilját, mert a fenyek is elhalkultak, rögtön berobban a reflektorfény a széles szinpadra s indul a műsor... Innen már megy minden magától... jelenet, nevetés, taps... énekelés, táncolás, taps... A két órát meghaladó műsor hamar elszáll... A néző hasizma elégtétellel nyugtázza a kiruccanást, míg agya mohón probálja a legtöbb poént visszatartani, ruhatárban egy kis műanyag darabért, melyen vagy páros vagy páratlan szám díszeleg, visszakapja melegebb gúnyáját s a kinti havazásban hazafelé sétál...
Mondom csodás egy fenomén közönségnek lenni... S az érem csak egyik oldalát látni. Persze, megértem, na. Hisz azért fizetett, nem? Este 7-től 9:30-ig előadás... S ez így igaz! Mert ha belát a szinpad mögé attól nem lesz jobb a hahotázás, nem biza! Na de, én mégis merészelem megmutatni, hogy a műsorest előkészületében is, s utókészületében is van műsor! Csak a néző hiányzik... igen, hiányzik, mert itt is ki lehet érdemelni a tapsot, az biztos!
3 comentarii:
Zsigmond, fotografiile imi plac, sunt reusite si sunt B&W, preferatele mele. Dar la partea cu textul nu ma pot lauda :P
frumos reportajul :) Despre text nu polt sa ma pronuntz :)
Dap... imi plac fotografiile.
Trimiteți un comentariu