Koncz János elmúlt 89 éves...

A helyi lap szépen s pontosan tudósított erről az eseményről. S akkor én most minek is szólok hozzá, nemde? Jogos a kérdés, persze... Csakhogy, ez a megtört növésű Jani bácsi, ...igen én így szoktam szólítani e hetykén lépkedő, sétapálcás úriembert, kinek arcán spontán hanyagsággal szétfut a mosoly köszönésemkor... Szóval, Jani bácsi meghívót adott nekem erre a megnyitóra. De nem is akárhogyan, kérem. Már jóval a kiállítás előtt, egy csütörtöki délutánon lendületesen felsétált a várban levő fotógalériába, ahol a fotóklub rendszeresen ülésezik. Egyenesen felém jött, s míg komótosan átbotladozott az előttem lévő embereken, volt időm szemrevételezni a kezében szorongatott fehér borítékot, amelyből semmi sem körvonalazódott ki, leszámítva a gesztus fontosságát!

- Úgy vigyázz, hogy lesz tortám is! - mondta ő büszkén, miután átvettem a borítékot s tartalmáról illetően is okultam. - Nem is akármilyen, jól tudd meg, hanem... finom lesz! Érted? - s a szemében csillogó fényt csak a huncut kacsintása törte meg.
- Jani bácsi, - s máris kezdtem a kobakomban, a meghívón feltüntetett dátumon levő programomat átszervezni, - ha torta lesz, s méghozzá finom is, akkor bíz’ isten, még muszájból sem akaródzok kimaradni! S hogy nyomatékot adjak szavaimnak, férfias lendülettel vettem kézbe erezett kezét s adagolt szorítás mellett kezet ráztam Jani bácsival...

A megnyitóról icipicit megkéstem, s a sok lábon álló mellett egymagamban néztem végig a falra függesztett fotókat. Te jó ég, gondoltam magamban, én megérem ezt a kort? S ha igen, lesz még fizikai s lelki erőm megnyomni a fényképezőgép gombját? Szóval csak úgy, hétköznapiasan csodálni tudom ezt a Jani bácsit, aki, mire ábrandozásomból észbe kaphattam volna, lekapott a nyakában lógó filmes géppel...
- Emlék! - mondta lelkesen nekem s ismét felbukkant bal szeme sarkában a huncut kacsintás, - s mindjárt itt a torta, érted?
- Ne aggódjon, Jani bácsi, - feleltem komoly ábrázattal, - én rendesen fel vagyok készülve!
- Ez már beszéd!
Sarokba ülve végig kísértem tekintetemmel e mozgékony úriembert, ahogy fogadja az ismerősöket s azok gratulációját, alázatosan. Mert Jani bácsiban szépen megfér a huncut kacsintás, a fiatalos lélek, a 89 év pillanatjai meg az alázat, meg biza’. Én nem erősen dicsekedhetek semmivel, csak azt említeném meg mentségemre, hogy bennem is szépen megfért a szelet torta. Elnézést, rosszul mondtam, pontosítok... mert ez fontos, őszintén az... Bennem is szépen megfért a finom szelet torta! Meg biza’!